A bajai Jelky- tér felújítása...
...és néhány hazugság
Úgy kezdődött, hogy Nyirati Klára, Baja polgármestere írt egy posztot, amelyben áttekintette a polgármestersége alatt végbe ment bajai változásokat, eredményeket. Ebben szerepelt egy olyan szófordulat, mely szerint "átadtuk" a teret. Mivel a meglepetés kizárt, papírforma szerint beindult a fideszes kommandó, mi szerint a polgármester asszony csak akadályozta a projektet, a helyi Pravda pedig külön posztban méltatta a tér megvalósulása miatt a kormányzatot.
Nézzük akkor a tényeket!
A projekt megvalósulásáról még az előző, fideszes városvezetés alatt döntött a kormány, a forrása a Pravda állításával szemben nem tisztán kormányzati, mivel az útfejlesztési alap 3200 milliárd forintos keretösszegéből került megvalósításra, melynek fele uniós forrás.
A tervek 2019- ben kerültek nyilvánosságra, mintegy ultimátumszerűen, azaz a fideszes vezetés semmilyen konzultációt nem folytatott a bajaiakkal a koncepcióról. Nyirati Klára a terveket látván közmeghallgatást hívott össze, hozzátéve, hogy vannak pontok, amelyek legalábbis vitathatóak. Teljesen jogos észrevétel volt, hogy a körpálya a korábbi négy sávosból kétsávossá szűkül, hogy túl sok a közlekedési tábla, hogy nem szerencsés egy körpálya közepére játszóteret építeni. A polgármester asszony ezután kapcsolatba lépett a kivitelező egyébként bajai származású képviselőjével, és alaposan átbeszélték a projektet. Természetesen az is hazugság, hogy Nyirati meg akarta akadályozni a megvalósulást, hiszen ha ezt akarta volna, akkor ezt igen könnyen megtehette volna. De nem tette!
A tér végülis megújult és kifejezetten szép lett. Sokkal szebb, mint amilyen azt megelőzően volt. Ám a korábbi kritikai észrevételek nem voltak alaptalanok, ugyanis a kétsávossá válás miatt csúcsidőszakban nagyon lassan lehet csak átjutni, persze az is igaz, hogy a nap nagyobb részében gördülékenyebb lett a közlekedés. Azt is meg kell említeni, hogy a felújítás óta volt néhány baleset is, a biciklisek számára sajnos nem mindig egyértelműek a közlekedési szabályok.
Összegzésül elmondhatjuk, hogy ezzel a projekttel a bajaiak nyertek, Nyirati Klára pedig csak tette a dolgát, megtette azt, amit az előző vezetés elmulasztott.